Ulti: a vállalkozói képességeket is fejlesztő kártyajáték

A kockázatvállalás, a lehetőségek felmérése, a memória, figyelem fontos vállalkozói tulajdonságok is, és mindegyik fejleszthető

Az önfejlesztés a vállalkozóvá válás folyamatának fontos része. Miért ne lehetne szórakoztató is?

Az ulti egy magyar kártyajáték, amely fejleszti a vállalkozói képességeket, a gondolkodást is

Ez a játék fejleszti az ember figyelmét, memóriáját, elősegíti, hogy fel tudja mérni lehetőségeit.

Megtanítja hogyan valósítsa meg azokat, akár egyéni célok, akár pedig egy csapat, csoport, pár célja az.

Ezáltal csapat, csoport, közösségépítő is egyben.

Ezt a játékot magyar kártyával kell játszani. A játék neve ulti, rablóulti. A játék részletes szabályai a következő helyen megtalálhatóak.

Kockázatvállalás

Amint kézhez kapod a lapokat, akár te osztottad, akár pedig a barátod és sorba raktad őket – mert így könnyebb átlátni, szín szerint és csökkenő illetve, ha úgy tetszik emelkedő sorrendbe, már – bizonyos tapasztalat után  – fel tudod mérni mire vagy képes. Érdemes-e kockázatot vállalni a nagyobb profit, nyeremény reményében vagy inkább a társad segítségével próbálod megoldani azokat.

Hogyan fejleszti a közösséget

Ezt a játékot három. esetleg négy ember tudja egyszerre játszani. Utóbbi esetben a negyedik játékos az osztó.

A játék lényege az, hogy a kézben levő tizenkét lapból minél magasabb értékűt tudj licitálni, a licitek magyarázata itt, a licitek értéke pedig itt olvasható.

A legmagasabb licitet tevő játékos egyedül van, a másik kettő pedig együtt. Mivel  minden parti különböző, így biztosan lesz olyan, hogy a másik kettő vagy három barátoddal olykor ellenfél, máskor csapattag leszel. Mint ahogyan lesz olyan is, hogy a te kezedben levő lapokból lehet a legmagasabb értékűt licitálni.

Ilyenkor a te egyénileg meghatározott célod lesz a játék lényege, te a megvalósításért küzdesz, kombinálsz, ellenfeleid a licitált játék bukásáért fognak harcolni.

Nem kell elmondanod a teljes igazat elsőre

Bizony ez egy ilyen játék! Ha van olyan lapod, hogy a társadtól kapott lapokból sokat fejlődhet lapjaid értéke – vállalkozásod sikere – nem érdemes a lapodból a legmagasabbat licitálni, ez visszatarthatja a többieket a taloncserétől, licitálástól.

Emiatt nem tudod az elképzelt lehetőségeid megvalósítani. Ugyanakkor – ez a gyakoribb eset – a legmagasabbat kell bemondanod, mert ugyanazzal a licittel nem tudod überelni, fölül licitálni a társad.

Hogyan fejleszti a figyelmet, memóriát?

A játék közben több dologra is kell egy időben figyelni. Először is a saját lapjaid kell alaposan átnézned és kiválasztanod azt a licitet, amellyel nyerhető a parti. Illetve a társaidtól van reális esélye, hogy kapj olyan lapokat a talonból, amelyekkel nyerhető lesz a bemondott licited.

Figyelned kell az ellenfeleid licitjeit, mert ha egyikük magasabbat tud licitálni nálad, úgy a másik a társad lesz a játék során, még ha csak egy parti erejéig is.

Figyelned kell a lapokat amelyek már az asztalra kerültek és ezzel együtt, amelyek a kezekben vannak még. Így  fejlődik a memóriád is, hiszen ezeket észben kell tartanod.

Amíg játszol, amíg próbálkozol, hibázni is fogsz, sokszor.

Nagyon sokszor amíg kezdő vagy, kevesebbszer, ha már van valamennyi gyakorlatod, tapasztalatod. De ez nem baj, persze akkor és ott bosszantani fog, de segít abban, hogy a következő hasonló esetben jobban dönts és ez akár lehet a következő  parti is.

írta: Tóth Péter

https://ultiblog.hu/